2009. július 1., szerda

Gyarapodnak

Mármint a rendszeres olvasóim. Nagyon örülök, és köszönöm nekik, hogy olvasnak. Ráadásul már megint elhanyagoltam a blogot, de meg tudom magyarázni! Előtte azonban teszek ide pár képet.



Ez az előző bejegyzésben bemutatott kardigánom eredeti képe a Fürge Ujjakból. Amikor lefotóztam, akkor láttam, hogy még a színét is ez mutatja a legjobban.








Ez a kardigán a másik büszkeségem. Nem azért, mert olyan bonyolult lenne a mintája, hanem, mert különösen értékes számomra. Az eredeti szintén egy kardigán volt, amit Anyukámtól kaptam (Ő is nagy kötős volt régebben), és rengeteget hordtam. A sok mosástól teljesen kibolyhosodott, és muszáj volt újrakötni. A színét imádom, azt hiszem erre mondják, hogy gyöngyszürke szín, de lehet, hogy tévedek. Mindenesetre nagyon szép szín. Amikor megláttam a kötős újságban ezt a kardigánt, úgy gondoltam, ezt kell megcsinálnom a szürke fonalból. Azért hasonlít, nem?


A mintája is különleges, nem túldíszített, de nagyon mutatós. Az eredeti modellen nincs gomb, de nekem így jobban tetszik, mivel övvel nem tudom elképzelni.




Ez a mintája








Ez pedig egy bontásra ítélt együttes. Nem először fordul elő, hogy menet közben nagyon tetszik, amit készítek, de amikor már teljesen kész, mégsem érzem a magaménak. Ilyenkor lebontom, és mást kötök belőle. Még nem tudom mi lesz belőle, majd meglátjuk.

Ilyen a mintája a kardigánnak.
Az ujjatlan felső csak 2 sima, 2 fordítottal készült, abban a fogyasztás és a nyakmegoldás különleges. Sajnos, így vállfán nem látszik, de a hétvégén "megvilágosodtam", és a nagy melegben (kint nem lehet csinálni semmit, a lakásban még elviselhető a meleg) előszedtem a kötős újságaimat, és lefotóztam az eddig elkészített munkáim eredetijét.
Ilyen felvéve.











Bocsi a képek összevisszaságáért, de még nem igazán megy nekem az elrendezés. Majd megtanulom!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép az a kardigán, a mintája és a szabásvonala is, övvel én sem tudnám elképzelni, ez így tökéletes :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, szerintem is így jobb.

    VálaszTörlés