2009. július 2., csütörtök

A zöld pulcsi története


Hurrá! Befejeztem a zöld pulcsit. A modell a kismenyem, de nem engedte, hogy a feje is benne legyen. A szálak még nincsenek eldolgozva, azért lógnak.
Az eredeti kardigánhoz képest nekem feljebb került a megkötő, mivel maga a pulcsi is rövidebb lett. Közben persze találtam még fonalat, úgyhogy nyugodtan köthettem volna az eredeti hosszúságúra. Így most keresek valami jó kis mintát, és készítek hozzá egy ujjatlan felsőt is.
Ennek a fonalnak már egész történelme van. Ez a pulcsi már a negyedik a sorban. Legalábbis ennyire emlékszem, de lehet, hogy több is volt.
Volt már belőle ilyen: Meg ilyen:



Ebből meg már csak az egyik ujja van meg:


Ezt a pulcsit egyébként úgy kötöttem, hogy egy katalógusból kinéztem, és lekoppintottam a mintáját. Régebben mindig kaptam az OTTO katalógust, és abban találtam. Megtetszett, így kerestem hasonló mintát, a szabását meg lekoppintottam a katalógusból. A pulcsi eleje-háta is ilyen volt, lent csipke, a mellrésze meg patent-féle. A másik, ami a képen narancsszínű, azt meg teljesen készre megkötöttem, utána meg lebontottam, mert nem tetszett.

4 megjegyzés:

  1. Ilyen sokéletű fonalam nekem is volt :)
    Bár jó ideje nem kötöttem, még addig-addig olvasgatlak, hogy újra kedvet fogok kapni. :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, ha kedvet kapsz a kötéshez, remélem meg is mutatod majd. Az én fonalaim legtöbbje sokéletű, mivel a meglévő készletet használom, nemigen vásárolok, csak nagyon ritkán.

    VálaszTörlés
  3. Hagytam neked Kamera blogjában egy kis ajándékot :)

    VálaszTörlés
  4. Én is így vagyok a fonalakkal, ritkán vásárolok :) De ez a zöld pulcsi nagyon jó lett, és egy ujjatlan felsővel meg igazán szupi lesz :)

    VálaszTörlés